2009. december 29., kedd

Futótűz-hadművelet




eMagyarország megtámadta eRomániát.

A harc Crisanáért, azaz a Kőrösvidékért folyik.

Ez az egyszerű mondat sokak szívében kelt erős érzelmeket; azokéban, akik tudják, hogy eRománia majdnem elfoglalta eMagyarországot egy évvel ezelőtt - és azokéban is, akik 'csak' az IRL történelmet ismerik. Az eRepublik legnagyobb konfliktusa volt és lesz mindig is, amikor a két legerősebb nemzet, a magyar és a román csap össze - olybá tűnik, mintha az egész világ csak egy színpad lenne, s az országok csak statiszták rajta, akik mind a két óriás harcához asszisztálnának... még a szerverek is mindig lehaltak, amikor miketten összeroppantunk valahol, az erep epic csatáinak hosszú sorában... és végre, hosszú előkészületek, várakozás után eljött a pillanat, amikor mi ütünk vissza. Okosan játszottuk eddig a játékot, nem hagytuk, hogy elragadjanak az érzelmek, és olyant tegyünk amit később megbánhatunk - de mára elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amikor mindent elértünk, amit akartunk, és már csak egy cél maradt: visszafizetni azt, amit Alex Craciun 2008 augusztus 28-án elkezdett, és ha tudjuk, hát elfoglaljuk eRomániát - Erdélyt. Nem lesz eRepen sem soha Nagy-Magyarország, nem teszi ezt lehetővé a játék technikája, az RW-k rendszere - de ha csak egy rövid időre is, hát megpróbáljuk megszerezni Erdélyt. Harcolunk érte, és a szövetségeseink segítenek ebben - és ha elég bátrak, ravaszak és erősek vagyunk, akkor sikerrel fogunk járni.

És ehhez hívok fel mindenkit, aki emagyarnak érzi magát, aki segíteni akar, aki a harc mellett még többet akar tenni: terjeszd ezt a hírt! Legyen ez a magyar net futótüze, írd fel és le mindenhová, ahol csak jársz, add át, és noszogass mindenkit, hogy adja át, és írjon róla, cikket, blogbejegyzést, riportot, TV-interjút - jöjjenek az emberek, hogy minél többen minél nagyobb esélyünk legyen a győzelemre!

Quicksilver
(aki már csak így tud tenni a sikerért)
.

6 megjegyzés:

  1. Jó cikk, hajrá Magyarország.

    VálaszTörlés
  2. Itt nyugodtan lehet mondani, amit csak akarsz, mert nem bannolhatnak miatta.
    Hajrá magyar hadsereg, hajrá magyar lakosság!

    montaigne

    VálaszTörlés
  3. nagyon kíváncsi leszek, hogy ez hogyan befolyásolja a jelenünket és a jövőnket.

    addig is harcra fel. :)

    már ha lesz erep :P

    pinkontom

    VálaszTörlés
  4. Vote + sub... Ja, hogy itt nincs ilyen? :D

    VálaszTörlés
  5. Quick, ne hagyd abba! És tessék dolgozni az unbanért :-)

    zarkahaazy

    VálaszTörlés