2010. február 24., szerda

Quicksilver - THE END




[English below]

Többször is próbáltam már abbahagyni az eRepublikot, eddig egyszer sem sikerült - az erep kemény drognak vehető. Most viszont az adminok megtesznek mindent, hogy ebben segítsenek; Quicksilver végleges bannolása, a válaszok teljes hiánya a miértet kérdező kérdésekre, a moderátorok kritikán aluli hozzáállása, az org bannolása, amivel utána próbáltam meg írni, majd végül a búcsúzócikk törlése végleg betette a kaput mögöttem. Nem éri meg ez a bugos játék, de főleg az adminok és moderátorok igazságtalan, értelmetlen döntései, s a szabályok nevetségesen ostoba mivolta miatt. Nem akarom ezt itt részletezni, hiszen mindenki, aki játszott a játékkal tudja, hogy hány nagyszerű játékoskarriert és közösséget vertek szét a rosszindulatú bannolásaikkal - amíg trollok és csalók nemcsak büntetlenek maradtak, de mg moderátor is lehetett belőlük, hogy ott élhessék ki a bosszúvágyukat a játékbeli ellenfeleken.

Sajnálom, mert közel másfél év alatt elég sok energiát, időt öltem bele - még az ő munkájukban is rengeteget segítve, amit nemhogy nem ismertek el, de teljesen ignoráltak - hiszen élveztem a játékot, és legfőképpen a közösséget. Azt a közösséget, amellyel már rendszeres IRL találkozóink voltak, ismertük egymást, és rengeteg barátot is szereztem, nem csak Magyarországról, de az egész világról. Nehéz lenne mindőjüket felsorolni, nem is próbálom meg; legtöbbjükkel a Facebook-on keresztül tudom tartani a kapcsolatokat, még ha a chat, a játék hiányában ez óhatatlanul lazulni is fog.

Quicksilver, született 2009.11.24-én, eMagyarország ex-elnöke, külügyminisztere, kongresszusi képviselője, katonája, az Új Világ egyik leghíresebb újságírója, a Legendárium szerkesztője végleg elhagyja az eRepublikot.

Viszlát barátok...

------------------------------------------------------------------------------

I have tried to leave eRepublik some times before, but never succeeded - the addiction is strong. But now, admins do their best to banish me forever from the game; the baseless permanent ban of Quicksilver; the total silence and ignoring any question as to the whys; the unbelievably unfair actions of the game moderators; the permanent banning of the org as soon as it got known as me writing from it; and finally the deletion of my good-bye article was the last straw. Not only this bugged game isn't worth the time, but mainly the unfair, unjust and biased actions of the admins and moderators; the ridiculous rules and laws. I do not want to detail anything here; anyone who played know hom many great player-careers and communities were damaged by their unfair bans, while cheaters and trolls not only got unpunished but got to be moderators to enjoy their revenge on their game-opponents.

I am sorry to leave. Sorry, because I spent over 1,5 years of my life there, and spent a lot of energy, not to mention RL money on it - sometimes foolishly helped the admins in their work which they not only not acknowledged, but completely ignored. I did it because I enjoyed it; the game but most importantly the community. The community in which we knew each other, got regular meetings IRL, got to be friends with many people, and not only from Hungary, but all over the world. They are too many to list here, but fortunately with many of them I can keep in contact over the Facebook - even if the connection will weaken because of my leaving the game and the chatrooms.

Quicksilver, ex-president, MoFa, congressman and soldier of eHungary, one of the most famous journalist of the New World, the sole writer of the newspaper Legendarium is leaving eRepublik.

Good bye friends